A tegnapok nekrológja

,,Visszatérés görögül nostos. Algos szenvedés. A nosztalgia tehát szenvedés amiatt, hogy hiába vágyunk visszatérni." Milan Kundera

Tegnap óta magamon hordozom az illatod. Rajtam maradt mint az együtt töltött időnk mellékterméke. 

Volt egyszer a tegnap. Amikor minden olyan tökéletesnek látszott. A megcsalt nyár napsugarai tavasszal cikáztak bársony bőrödön, s árnyalták sötétbarna íriszed. Cinkosa voltál a napnak, mosolyra gördülő szád melegebb volt a világegyetem összes csillagánál. És mindez a világ nyolcadik csodájaként hatott, mert éppen rám néztél. Te, aki átmenetet képezel április és május, tavasz és nyár között, bomló orgonafák illatával vetekedsz, azt mondtad, hogy neked mi sem természetesebb annál, hogy a természetben vagy. Otthonként ajánlottad fel a természettel egybeolvadt önmagadat nekem az apokaliptikus hangulatomban, mikor az egész bolygó olyan idegennek tetszett. A fűben fekve átlényegültél, és ölelésedben én is átitatódtam a szédelgő végtelenséggel. Mert ha hátrafekszem, az égbolton téged nézlek. A francia szimbolisták óta a kék ég a végtelenség szimbóluma. Ez volnál te? Az én személyes változatom a végtelenre? Többet érsz annál, mint amennyi lenni bírsz. 

Te a földi tökéletesség vagy, halandó istenség! Rabolj el engem a képzeletem fogságából, és ments vissza a jelenbe, kérlek! Vigyél vissza oda, ahol folyton fölébredek. Hagyd a tekintetedet is rajtam. Járj vissza hozzám. Ne engedd, hogy az elmúlásra gondoljak, azt gyászoljam, hogy nincsen örökkévalóság. Nyújtsd a mába a tegnapot, és én majd minden pillanatban felidézem az ujjaidat csiklandozó fenyőillatú forrásvizet, a göndör fürtjeidbe akadó ágbogakat, az összes virágot, amire a tekinteted tévedt, amik csak nekem tűntek fel, a vadárvácskát, a gólyahírt, a nyuszit, akinek legalább olyan hosszú a tappancsa, mint a füle, a percekig bégető gyapjas barikat, a szikraparazsú tüzet, amit megpiszkáltál, az ablaküvegnek koppanó májusi cserebogarakat, a természetnek minden korán érkező jelzését, hogy itt a nyaram. Kolompként lóg a nyakamban, és mire észreveszem, tegnapként eltemethetem.