Egyenáram
Az egész tér csupa dübörgő zöld fény. Mintha csak A nagy Gatsbyben lennénk. Mintha mi magunk is a fény után kutató Gatsbyk lennénk. És olyan erőteljesen talál ránk ez a fény, hogy hunyorognunk kell, nem látjuk tőle a színpadot, csak a szívütemünket dúsító basszust érezzük, és a szánkat a másikén. Ölelésedben kétszemélyes tömeggé kicsinyül a sokaság. Így ketten veszünk el. Megfogom a kezed, és most történik az, hogy kihúzlak innen, ebben a pillanatban, nem igaz, hogy már megtörtént. Most vigyorgod végig az utat hazáig. Most lépdelünk ketten a megfogyatkozott utcákon, miközben alkonyodik, és szürke átmenetnek álcázza magát a sötétség. Én próbálom felidézni az utat, amin jöttünk. Nem megy, de te magabiztosan vezetsz át a tömegen. Mintha beléd volna kódolva az út a kocsiig, akárcsak a vadludakat, a vándormadarakat: téged is egy belső iránytű vezet. Előttem van észak, hátam mögött dél... Ismeretlen algoritmusok cikáznak végig a tudatalattidon, még fordítottan is képes vagy gondolkodni, m...