Egyenáram

Az egész tér csupa dübörgő zöld fény. Mintha csak A nagy Gatsbyben lennénk. Mintha mi magunk is a fény után kutató Gatsbyk lennénk. És olyan erőteljesen talál ránk ez a fény, hogy hunyorognunk kell, nem látjuk tőle a színpadot, csak a szívütemünket dúsító basszust érezzük, és a szánkat a másikén. Ölelésedben kétszemélyes tömeggé kicsinyül a sokaság. Így ketten veszünk el. Megfogom a kezed, és most történik az, hogy kihúzlak innen, ebben a pillanatban, nem igaz, hogy már megtörtént. Most vigyorgod végig az utat hazáig.

Most lépdelünk ketten a megfogyatkozott utcákon, miközben alkonyodik, és szürke átmenetnek álcázza magát a sötétség. Én próbálom felidézni az utat, amin jöttünk. Nem megy, de te magabiztosan vezetsz át a tömegen. Mintha beléd volna kódolva az út a kocsiig, akárcsak a vadludakat, a vándormadarakat: téged is egy belső iránytű vezet. Előttem van észak, hátam mögött dél... Ismeretlen algoritmusok cikáznak végig a tudatalattidon, még fordítottan is képes vagy gondolkodni, mert amerről jöttünk, pont az ellentéte annak, ahová tartunk. A visszaút fordítottja az érkezőnek. Bennem nincsenek ilyesfajta útjelzések, világom tengelye nem oszlik égtájakra, mindössze egyetlen vonatkozási pontja van: Te. Tudatáramlatom, gondolatfolyamaim beléd torkollnak, érzelmeim napraforgói feléd hajtják fejüket. Most sem fázom, a szorító kezedből származó meleg szabályok nélkül közlekedik bennem, folyon meghaladva a sebességi korlátot. Nemcsak idekint, belső utakon is vezetsz engem, a meleget, bizsergő elektromos áramot. Bárcsak mindig érezném ezt a lüktető energiát, ami átveszi az uralmat fölöttem, és én olyan szívesen megadom magamat neki. Én csak az energiádat bírom vezetni, ami gyökeret ver a talpam alatt,  hogy mágneses mezővé töltődjön a kopott betonút, hogy csak átsuhanjak rajta, mint egy impulzus. Pillangóhatás. Térképet rajzol egyetlen mosolyod a Föld kerekére, felvillannak az én utaim, és mostmár tudom, merre megyek. Monotonan növekvő függvény vagyok, aki a végtelenbe tart. 

Most érünk a kocsihoz. Beülünk. Célunk ismeretlen, mégis ismerjük. Örökké utazunk.